Kedves Kollégák!

EGYÜTTMŰKÖDÉS – A LEHETSÉGES KÖZÖS ÚT

A Budapesti Népművelők Egyesülete 2024. november 5-6-án szakmai napot és szakmabörzét szervez a KMO Művelődési Központban (1191 Budapest, Teleki utca 50.).

Alább olvashatjátok a kétnapos rendezvény programját, valamint a szakmabörze részleteit.

Előre is köszönjük, hogy közösen folytatjuk az intézményeink közötti együttműködést!

A 2 napos szakmai program a fiatalok megszólításával igyekszik foglalkozni, az ifjúsággal való kommunikáció témakörében.

Az első napon a témához kapcsolódó előadásokra, délután BNE Klubra, a második napon pedig a tavaszihoz hasonló tematikus szakmabörzére kerül sor.

A szakmai programon résztvevők részére mindkét napon büféebédet biztosítunk.

A részletes program:

November 5. kedd

10.00 Köszöntő – Gábor Ilona a BNE elnöke

Előadások:
10.05 Generációs challengek
Előadó: Dr. Bernshütz Mária generációkutató és mentálhigiénés szakember

11.00 Mire készítik ma fel a hallgatókat a felsőoktatási intézmények a közösségszervezői szakon
Előadó: szervezés alatt

11.50 Egy pályakezdő első benyomásai a szakmánkról
Kovács Réka a Táncsics Mihály Művelődési Ház művelődésszervezője

12.30 Ebédszünet

13.30 Hogyan tudunk olyan prezentációt készíteni, amitől nem alszik el a közönség?
Nemes Orsolya prezentációs tréner

14.20 Erasmus + mobilitás + pénz, paripa, fegyver…
Előadó: Máhr Dániel a BMK igazgatója és Szebeni Dóra a BMK Képzési Osztályának vezetője
Az Erasmus keretében a Bécsi tanulmányúton résztvevők személyes tapasztalatai

15.00 Zárszó

A szakmai előadások után BNE Klub programra várunk Beneteket ahol Jandácsik Pál készül nekünk
egy rendhagyó szabadulószobás játékkal.

„Az Abonyi Művelődési Ház 2017 óta szervez időszaki szabadulós játékokat, amelyek a hagyományos
szabadulószobáktól eltérően nem egyetlen helyiségben, hanem egy épületkomplexumban
játszódnak- adott esetben a művelődési ház, könyvtár tereiben. A program keveri a játékok logikai
feladványokból álló nyomozós metodikáját az interaktív színház programelemeivel, hiszen szereplők
(animátorok) teszik még teljesebbé az élményt.”
Ebbe a módszerbe nyerhetünk betekintést játékos formában.

November 6. szerda – Szakmabörze

November 6-án második alkalommal szervezünk szakmabörzét, melyhez előzetesen szeretnénk
felmérést végezni.
Kérünk Benneteket, hogy az alábbi kérdésekre a választ a bne.elnokseg@gmail.com email címre
küldjétek meg 2024. október 17-ig!
Van-e olyan ifjúsági területet érintő jó gyakorlat az intézményetekben, mely egyéni szervezői, vagy
intézményi fejlesztéssel jött létre, és amit a szakmabörze alkalmával szívesen bemutatnátok 5
percben plenárisan?
Szeretnénk, ha a börzén ismételten lennének intézményi standok, ahol az 5 perces bemutatót
követően a kollégák bővebben megismerhetik az ifjúsági korosztálynak szánt programjaitokat,
rendezvényeiteket. Ahhoz persze, hogy ez az előző börzéhez hasonlóan jól működjön, az
intézmények részéről minél több kollégára számítunk.
A kéréseteket figyelembe véve a nagyteremben a színpadon lesznek az 5 perces program
bemutatások, így párhuzamosan tud mindenki az igényeinek megfelelően beszélgetni a standoknál,
illetve hallgatni az ifjúsági programok rövid felvezetéseit.
Kérjük szépen minden előadótól az 5 perces időtartam betartását, valamint, hogy minden
intézménytől csak 1 előadással jelentkezzetek!
A standhoz 1-2 asztalt tudunk biztosítani intézményenként (asztalméret 80X120 cm).
Kérlek, írd meg, hogy mi lenne az 5 perces programbemutató előadás címe, hány db asztalt kérsz,
illetve, hogy hoznál-e magaddal rollup-ot, vagy más kiegészítőt!

A kétnapos szakmai programra a részvételi szándékotokat kérjük, hogy 2024. október 28-ig (hétfő) jelezzétek a titkarsag@kmo.kispest.hu email címen.

A szakmai program megvalósításához pályázati támogatást nyújt a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Szakmai Kollégiuma.