Kedves Kollégák!

Ahogy arról korábban tájékoztattunk Benneteket a Budapesti Népművelők Egyesülete az őszi szakmai konferenciáját 2020. október 13-14-ére tervezte Tápiószentmártonba, a Kincsem Lovas-parkba.

Őszintén sajnáljuk, de a Covid-vírus vártnál korábbi és nagyobb terjedése miatt, valamint az EMMI és a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi megelőző ajánlásait, figyelembe véve, hosszas tanakodás után az elnökségünk arra a döntésre jutott, hogy a kétnapos szakmai konferenciánkat, egy késő tavaszi időszakra elhalasztjuk.

A konferenciánk egyik fő témáját a pandémiás időszak alatt végzett munkánk, szakmai kihívásaink tapasztalatainak értékelésére, a jó gyakorlatok megosztására fókuszáltuk. Mivel az előre megjósolt – bár későbbre prognosztizált – második hullám számunkra okozott nehézségeivel már a mindennapjainkban szembesülünk, úgy ítéltük meg, hogy a konferenciánkra tervezett fenti témában való közös gondolkodás mindannyiunk számára fontos lehet, ezért egy egynapos szakmai napra hívunk Benneteket.
A szakmai nap időpontja: 2020. október 13. 10.00 – 16.00 óra között (a tervezett konferencia első napja), helyszíne: a KMO Művelődési Központ (1191 Budapest, Teleki utca 50.)

Program:
10.00 – 12.00
Előadás és konzultáció
A bezártság pszichológiája – A kultúraközvetítői és befogadói attitűdök változása a bezártság ideje alatt.

Előadó: Gaál Viktor pszichológus
(Nevéhez fűződik a “RED módszer” (Radical Emotional Development) létrehozása, amely az érzelmi intelligencia gyors fejlesztését teszi lehetővé, és amely módszertan oktatására a RED Akadémia is létrejött)
12.00 – 13.00 Büfé ebéd

13.00 – 14.30
Korreferátumok – A pandémiás időszak tapasztalatai, pozitív hozadékai a közművelődési intézmények munkájában.
Felkért előadók:
Lőrincz Edina az Óbudai Kulturális Központ igazgatója, Bubics Ádám a XIII. kerületi Közszolgálati Zrt. Kulturális Divíziójának vezetője, Polyák Edit a Csili Művelődési Központ igazgatója és Gazdik István a Klauzál Gábor Művelődési Központ igazgatója
14.30 – 14.50 Kávészünet

14.50 Bemutatkozik a BNE újonnan megválasztott elnöksége
A 2020-2024 között tervezett munkaprogram bemutatása – Terveink, elképzeléseink
Előadó: Gábor Ilona a BNE elnöke és az elnökség tagjai

Kedves Kollégák a témák fontosságára való tekintettel várjuk a szakmai napunkra történő jelentkezéseteket a KMO titkárságán, a 282-9826/0104-es telefonszámon, a titkarsag@kmo.kispest.hu vagy a gaborica@kmo.kispest.hu e-mail címen, 2020. október 08-ig!

Természetesen az egyesületi tagokon kívül is minden érdeklődő kollégát szívesen látunk!

Felhívom még a figyelmeteket a Magyar Népművelők Egyesülete 2020. szeptember 23-ra tervezett közgyűlési és szakmai napjára, melyre az MNE közvetlenül küldte ki a meghívókat.
Információ: www.mane.hu

Budapest, 2020. szeptember 18.

Üdvözlettel:
Gábor Ilona elnök
Budapesti Népművelők Egyesülete elnöke