Beszámoló a Budapesti Népművelők Egyesülete 2018. évi tevékenységéről
-
Szervezeti élet
Az egyesület belső szervezeti tevékenysége 2018-ban a korábban megszokott rendben folyt. A 2018-as év is nagyon tartalmas esztendő volt az egyesületünk életében. Az egyesületünk elnöksége továbbra is megtartotta a havonta esedékes elnökségi ülését, ahol az elmúlt időszak eseményeit valamint aktuális szakmapolitikai kérdéseket vitattuk meg, illetve az aktuális problémákra kerestünk megoldásokat. Honlapunk ideiglenes szüneteltetése után a 2017-ben elnyert NEA pályázatból újraélesztettük az oldalunkat, emellett Facebook csoportunkon keresztül és e-mailes levélben is tájékoztattuk tagjainkat az egyesület aktuális programjairól.
-
Érdekképviseleti, érdekérvényesítési tevékenységünk.
Kiemelkedően fontos eredményünk, hogy a Budapesti Népművelők Egyesület által kidolgozott Etikai Kódexet az MNE és a KKOSZ vezetői, a BNE elnökével közösen májusban, Hajdúszoboszlón a XXXII. Vándorgyűlésen közös aláírással országos szakmai szintre emelték.
A fővárosban működő közművelődési intézmények magasabb vezetői számára kiírt pályázatain több alkalommal vett részt szakértőként a BNE elnöke és ügyvezetője.
A Magyar Népművelők Egyesülete kitüntető Emlékplakettje elismerésre terjesztettük fel Szűcs Ferenc kollégánkat, az FMH igazgatóját, elnökségünk tagját. Az elismerést Hajdúszoboszlón, a vándorgyűlésen vehette át.
-
Szakmai rendezvények
2018. február 27-én igazgatói – intézményvezetői fórumot rendeztünk a fővárosban működő közművelődési intézmények vezetői részére a KMO-ban.
Három témánk volt:
- A közösség hiánya a mai magyar társadalomban
Előadó: Csepeli György szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar professor emeritusa,
- A közművelődési feladatellátás jogszabályi környezetének változásaiból következő kötelezettségek és feladatok, ellátásának módszertani segítése.
A Nemzeti Művelődési Intézet által tervezett szakmai és módszertani szolgáltatások.
Előadó: Kary József igazgató NMI Művelődési Nonprofit Kft Szolgáltatásfejlesztési Igazgatóság
- A 2018. január 20-án a Budapesti Művelődési Központban megtartott, a kulturális jogszabályok változásai témakörben összehívott szakmai kerekasztal beszélgetésre történő reflexiók.
Előadó: Pordány Sarolta igazgató Budapesti Művelődési Központ
A Budapesti Művelődési Központot végül Marsi László akkori igazgatóhelyettes képviselte.
Kerületlátogatás-szakmai tapasztalatcsere
2018.április 19-én kerületlátogatáson vettünk részt Pesterzsébeten, a 100 éves Csili Művelődési Központban.
Köszöntötte a látogatás résztvevőit Szabados Ákos polgármester és Várhalmi András igazgató Látogatást tettünk a Pesterzsébeti Múzeumba, sétáltunk a „Kosutiban” Pesterzsébet főutcáján. Megcsodálhattuk Nagy Sándor, a magyar szecesszió egyik legnagyobb mestere freskóit a Szent Erzsébet plébánia templomban és ellátogattunk a Rátkay-Átlók Galéria kiállításra. A kirándulásunkat a „100 éves a Csili Művelődési Központ” – vetítettképes előadásával zártuk. Vendéglátóink büféebéddel kedveskedtek nekünk.
Közgyűlés
2018. május 10-én tartottuk beszámoló közgyűlésünket, ahol a tagság elfogadta az éves szakmai beszámolót, a közhasznúsági és a pénzügyi jelentést.
A közgyűlést összekötöttük egy szakmai előadással.
A fórum témája:
Készüljünk fel a változásokra – Amit feltétlenül tudnunk kell az EU új adatvédelmi rendeletéről – a GDPR-ről!
Meghívott előadó: dr. Marczi Erika belső ellenőr, üzleti tanácsadó, cégvezető volt, a Diamonds International Corporation Magyarország Kft. ügyvezetője.
2018. június 18-án évadzáró bogrács partyra hívtuk egyesületünk tagjait. A jó hangulatú kötetlen programon 25 egyesületi tagunk vett részt.
2018. október 17-18-án megtartottuk 2 napos hagyományos éves továbbképzésünket– most már 5. alkalommal – a Pest megyei Szervezettel közösen. Helyszínként Ceglédet választottuk.
A képzésünkön foglalkoztunk:
- A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló1997. évi CXL. törvény módosításának hatása a közművelődési feladatellátásra
- Szakmai együttműködés, összefogás a törvénymódosítással kapcsolatos feladatok végrehajtása érdekében
- Társadalom- Gazdaság – Kultúra. Hol tartunk?
- Hogy is állunk a GDPR Európai Uniós Adatvédelmi Rendelet szabályozásainak intézményeinkben történő megfelelésével-
- A Kossuth Művelődési Központ bemutatása
- Az intézményi szakmai munkatervek és a szolgáltatási tervek alapelvei, egymáshoz való viszonyuk
- Műhelymunka három csoportban (színterek – kis létszámú intézmények, nagyobb létszámú művelődési házak és központok, nonprofit kft.-k)
Meghívott előadónk voltak: Halmai Róbert EMMI főosztályvezető helyettes, Bordás István MNE elnöke, Dr Marci Erika pénzügyi tanácsadó, Dr. Bod Péter Ákos egyetemi tanár, Szebeni Dóra közművelődési szakértő.
A továbbképzésünkön közel 60 fővárosi kolléga vett részt.
A továbbképzésünket az NKA 590 000,- Ft-tal támogatta, így külön autóbuszos utazást tudtunk a kollégáinknak biztosítani. Köszönet érte az NKA-nak.
Klasszikus” tagjaink továbbra is remek csapatot alkotnak. Rendszeres összejöveteleiken szakmai és magánjellegű beszélgetések is zajlanak. 2018-ban is nagy létszámban vettek részt a MNE által szervezett Nyugalmazott Népművelők Országos Találkozóján, Sárospatakon és kevesebben az MNE Vándorgyűlésén, Hajdúszoboszlón. A BNE által szervezett programoknak is rendszeres látogatói.
Budapest, 2019. május 21.
Gábor Ilona
elnök s.k.